RAMMSTEIN - Szerelmes kannibálok Az új Rammstein album a teljes titkolódzás jegyében jelenik meg. Egy hónappal azelőtt, hogy az utcára kerül, mindössze annyit tudni róla, hogy Reise, Reise lesz a címe. Meg amennyit az első single, a monumentális megszólalással, Chemical Brothers-i szirénhangokkal operáló Mein Teil elárul. Az egykori kelet-németek továbbra is szigorúan kizárólag németül énekelnek, pedig előző albumukkal már az amerikai százas listára is feljutottak. Viszont egyes tagok, mint például a dobos Schneider már hajlandók angolul nyilatkozni. Állítólag a korábbinál is keményebb hangzás jellemző az egész albumra. Tényleg így van ez? - Vannak dalok, amik keményebbek. Ez a lemez nem olyan "tökéletes" hangzású, mint a korábbiak, nem olyan, amin hallani, hogy akik csinálták, minden részletre ügyeltek. Több lekerekítetlen él van rajta, viszont organikusabb, élőbb. Ahol azelőtt samplereket használtunk, ott most sok az élőben megszólaló igazi hangszer. Kórus és nagyzenekar is szerepel rajta. Az első single-en szereplő Mein Teil (Az én hímtagom) a tavaly nagy port kavart német kannibál-ügy két résztvevőjének írott hommage. (Mint ismeretes, a két férfi középkorú, jól szituált német: az egyiket évek óta űzi a vágy hogy felfalják, a másikat pedig, hogy valakit megegyen. Az interneten találkoznak, és némi mailváltás után egy szép estén valóra váltják álmukat. - A szerk.) A Mein Teil arról szól, hogyan sütik meg foghagymával a vacsorajelölt pöcsét, mielőtt az önkéntes úr eltűnik a mélyhűtőben. Birtoklási vágyat bizonyítani ékesebben nem is lehetne. A Mein Teil szerintetek tökéletes szerelmes dal. A fentiek ismeretében már nem annyira meglepő, hogy Arthur Baker mellett a Pet Shop Boyst is felkértétek, hogy készítsen remixet az számból. Miért éppen PSB? - Szeretjük a popzenéjüket, de a dolognak más háttere is van. Tavaly a német zeneszerző, Torsten Rasch a Rammstein szövegeit használta fel a Mein Herz Brennt című dalciklusához. Erről a Rammstein közönsége talán nem is nagyon hallott, mert mi nem promotáltuk a dolgot. Komolyzenét kedvelők részére készült. A PSB is hasonló projekten dolgozott abban az időszakban, egy régi szovjet némafilmhez, a Patyomkin páncéloshoz csináltak zenét. Valamiért felkérték Rascht, hogy segítsen nekik, és így a közös ismeretség alapján jött össze a remix. Miért vettétek fel az új lemezt Spanyolországban? - Mert szeretünk más országban dolgozni. Amilyen messze csak lehet Berlintől, mert akkor jobban lehet a zenére koncentrálni. Otthon sok magánüggyel kell foglalkozni, sok a kötelezettség, és ettől jobb egy időre eltávolodni. A legutóbbi lemez után idő kellett ahhoz, hogy újra kitaláljuk a Rammsteint, hogy végiggondoljuk, merre akarunk menni. Újra egyensúlyba kellett hozni a zenekart, meg kellett tanulnunk demokratikusan dolgozni. Az új lemez, és az előző között az a legfontosabb különbség, ahogyan készítettük. Visszataláltunk ahhoz a módszerhez, ahogy még az első lemez előtt dolgoztunk. Oldott, nyugodt légkörben lehetett variációkat kipróbálni. Nekem az volt a legkellemesebb, hogy nem nyomás alatt dolgoztunk. Jövőre lesz 10 éve, hogy az első lemezetek kijött. Ha mérleget kellene vonnod erről az évtizedről, akkor mit mondanál? - A legfantasztikusabb, hogy már 10 év eltelt. Borzalmasan gyorsan elrohant, valószínűleg, mert ennek a zenekarnak az élete eleve nagyon gyorsan ível le és fel. Amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy lett egy zenekar, amelynek tagjai németül énekelnek, és mégis majdnem az egész világon ismerik. Ez szerintem még ma is hihetetlen. A Rammstein arról szól, hogy megtudjuk, hogyan tud megszólalni egy német együttes, hogyan tud megjelenni a színpadon. Régen úgy játszottunk, mint egy amerikai, vagy angol módon megszólaló zenekar. Azután az együttes rájött arra, hogy mást is lehet csinálni. Más együttesek is szolgáltak példával, mint például a Ministry, meg más industrial zenekarok a kilencvenes évekből... Persze, ez sok problémát is jelentett, főleg Németországban... Jó, mondjuk úgy, hogy Németország fele nem várt egy olyan zenekarra, mint a Rammstein. A másik fele meg pont egy ilyen zenekarra várt. Volt valaha valami közötök az NDK-beli pop- és rockzenéhez? - Keleten volt egy bizonyos saját zenei környezet, sok zenekarral. Kétfajta rockzenekar létezett, az egyik típus a kormány támogatásával működött, és profi, tanult muzsikusokból állt. Sokan ezek közül a zenekarok közül utazhattak, néha Nyugatra is, nekik jelentek meg lemezeik, széles körben ismerték őket. Mi inkább a másik, a rendszerkonform környezetből valók vagyunk: a "föld alatt" Kelet-Németországban volt egy hatalmas és kreatív punk mezőny, és mi ebben az alsó világban nőttünk fel. A Rammstein valódi német identitást keresett, ami azelőtt nem volt meg. Ha nem is tudatosan, de éppen azt csináltuk, amit kellett. Nagyon provokatívan, nem sokat gondolkodva, de sokat beszélgetve és vitatkozva. Ezért volt szükségünk arra, ahogy mi álltunk neki a dolgoknak. A németeknek problémájuk van a történelmükkel, nem tudnak felejteni, újra meg újra végigtárgyalják. Egyszer viszont csak eljön az ideje, hogy másképp közelítsük meg a történelmünket, vagy a mentalitásunkat, különben sosem találjuk meg az identitásunkat. Mert azt elmondhatom, hogy nem én csináltam azt a háborút, én egy másik nemzedék vagyok, és elegem van abból, hogy engem hibáztatnak érte. Persze, hogy sajnálom, hogy Németország azt a rengeteg borzalmas dolgot véghezvitte, és hm, én, én... mi sosem csináltunk volna... és elegem van abból, hogy erről beszélek... Mivel magyarázod azt, hogy a Rammstein Amerikában egyre ismertebb? - Valami olyasmit látnak a Rammsteinban, amiről azt gondolják, ez a klisé Németországról, és ez tetszik nekik. A másik véglet, hogy a Rammsteint összefüggésbe hozták azzal a középiskolai lövöldözéssel, amikor egy gyerek, aki egy másikat megölt, Rammsteint hallgatott. Amerika egy ilyen hely. Gondolod, hogy ezek az összemosások és kombinációk egyszer majd megszűnnek? - Az embereknek meg kell érteniük, hogy a Rammstein német zenekar, de nem náci zenekar. Semmi közünk nincs semmiféle politikai tartalomhoz, különösen náci dolgokhoz nem. Nincsenek politikai ambícióink.