New York Rock: Elsőként tegyük félre a legkellemetlenebb dolgot az útból. A német sajtó folyamatosan fasizmussal vádol titeket.. Richard: Azt hiszem, az lett volna igazságos, ha a sajtó előbb megkérdezett volna minket, ahelyett hogy olyan pletykákat terjeszt, hogy fasiszták, nácik meg isten tudja mi minden vagyunk. Úgy érzem, hogy ez a média hatalmával való visszaélés egyik legrosszabb módja. Kiközösíteni valakit, rosszindulatú és megalapozatlan pletykákat terjeszteni, és aztán csodálkozni, hogy ha az illető együttes ennek egyáltalán nem örül. Néha tényleg elgondolkozom rajta, hogy az újságírók egyáltalán felfogják-e, hogy mihez vezetnek ezek a vádaskodások. Megvádolni egy bandát azzal, hogy fasiszták, fasiszta közönséget vonz, akkor is, ha a banda maga nem fasiszta egyáltalán. Ez az Államokban sosem volt téma, a közönség annak tekintette a koncertünket, ami: szórakoztatás, egy nagyszerű show. És nem próbálnak meg politikai vonatkozást találni mindenben. Németország nagyon konzervatív néhány dolgot illetően. Tudod, legtöbbjük nem eléggé okos ahhoz, hogy felismerje, hogy egy show sok pirotechnikával egyszerűen csak - egy jó show. Ez egy tipikusan német dolog, hogy keressék és megtalálják a közmondásbeli legyet a levesben. Ráadásul németek vagyunk. Úgyhogy, nem nagyon szeretnek minket. Till: Erre van egy tökéletes magyarázat: szűklátókörűség. New York Rock: Sok problémátok volt a médiával Németországban. Teli stadionok előtt léptetek fel és fesztiválok főbandájaként, de a média más volt. Flake: A politikai beállítottság miatt, megpróbáltak politikaivá tenni minket és nagyon furcsa, hogy megpróbálnak politikai dolgokat találni csak azért, hogy betiltsanak minket. Ez hisztériakeltés. Rendben van, ha a műsőrvezetők nem szeretik a zenénket. Oké. Nem felelhetsz meg mindenkinek, de nekik viszont a munkájukat kéne csinálniuk, nem mutogatniuk ránk és ránkhúzni a vizes lepedőt. Oliver: Pontosan ez a helyzet. Minden, amit kérünk, csak az, hogy nyitottak legyenek, de ők visszaélnek a helyzetükkel. Arra gondolok, hogy ha egy DJ vagy egy VJ csak azt a zenét akarja játszani, amit ő szeret, akkor otthon kéne maradnia és hallgatni a saját albumait. Ez olyan, mint amikor az újságírók rágalmaznak egy bandát, csak mert nem felel meg a személyes ízlésüknek. Ezt nagyon szakszerűtlennek tartom. Richard: Az Államokban ez nem történt meg. Az emberek nem olyan konzervatívak a dolgokkal kapcsolatban. Könnyebben veszik a dolgokat. Látnak egy nagyszerű showt és azért jönnek, hogy élvezzék a showt, ennyi az egész. Nem próbálnak belemagyarázni mindent. New York Rock: Hallottam pletykákat arról, hogyan bántok a kritikusokkal. Odabilincseltetek egy szerkesztőt a székhez, néhány pirotechnikai eszközzel körberaktátok, és otthagytátok, hogy a kollégái találják meg, miközben ti a fesztivál főbandájaként megkezdtétek a koncertet. Flake: Ha-ha-ha-ha!!! Ez igaz, de megérdemelte. Egyáltalán nem volt velünk igazságos. Visszaélt a helyzetével, hogy bemártson minket. Mindig rágalmazott minket és mi csak kivártuk az időnket, tudod. Tudtuk, hogy ki kell várnunk. De a legviccesebb rész az volt, hogy annak az tévécsatornának a fesztiválja volt ez, amelynek ő a szerkesztője, mi pedig a főbanda voltunk. Richard: Pontosan azt kapta, amit megérdemelt. Nem bántottuk őt egyébként. Nem voltunk erőszakosak, de ő viszont nevetség tárgya volt egy ideig. Talán ez segít neki, hogy elgondolkozzon dolgokon. Talán ez segíteni fog másik bandákon. New York Rock: Mi történt Ozzy Osbourne és a Rammstein között? Azt suttogják, hogy Ozzy dühös volt, mert tréfát űztetek vele és nagyobb koncertet csináltatok, mint a mester maga. Richard: Az volt a téveszméje, hogy mi voltunk az ő előzenekara. Ez egy fesztivál volt és mi fellépők voltunk, nem előzenekar, de ezt nyilvánvalóan senki sem merte megmondani Ozzynak és őt némileg felbosszantotta, hogy a koncertünk nagyobb volt, mint az övé. New York Rock: Ez volt minden? Richard: Nem igazán, de a többi nevetségesebb. Csak egy egyszerű vicc. New York Rock: Ez érdekesen hangzik. Richard: Alapjában véve tévedés volt, egyszerű tévedés. És nem is Ozzy csinált belőle ügyet, hanem a felesége, Sharon. New York Rock: Akkor hát mi is történt? Richard: A turnélegénység egyik tagja, egy roadie megfeledkezett egy drótról. A koncertünk pirotechnikai része sok előkészületet és felszerelést igényel, és ő egyszerűen megfeledkezett egy drótról. Ozzy koncertje alatt ez a drót leesett. Alapjában véve semmi sem történt. Csak leesett egy drót. Till és én a színpad oldalánál álltunk, néztük a koncertet és hirtelen Sharon megjelent és üvöltözni kezdett. Megvádolt minket, hogy megpróbáltuk tönkretenni a koncertet. Őrült helyzet volt. Én tényleg szeretem a koncertjét. Azt hiszem, a gitárosa egyike a legjobbaknak. New York Rock: A rajongói bázisotok Amerikában nem egyszerűen növekedett: egyenesen robbant. Hogy történt mindez? Richard: Nem tudom, de ugyanez történt Európában is. Rajongók tűntek fel a semmibol. De ez az USÁ-ban gyorsabban ment. Az Államokban minden gyorsabb léptékekben történik, és nem annyira lassan, mint Európában. New York Rock: Kicsit meglep engem, hogy nem adtatok ki angol szövegű albumot az Államok részére. Richard: Játszottunk a gondolattal és Till megpróbált énekelni néhány szöveget angolul, de nem hangzott jól. Emlékszem, hogy jártam Bob Dylan koncertekre fiatal koromban. Nem értettem a szöveget, de azért elmentem megnézni. Azt hiszem, ez a zene miatt van és nem a szövegek miatt. Oliver: Tudod, nem számít, merre mentünk, milyen nyelvet beszlétek az emberek. A reakció ugyanaz volt mindenütt. Azt hiszem, a dalok, amelyek felkerültek a Lost Highway filmzenealbumára, sokat segítettek. Svédország különösen vicces volt, megpróbáltak velünk énekelni svéd akcentussal. New York Rock: Akkor a német szövegek nem tűnnek problémásnak. Richard: Egyáltalán nem! Tudod, tényleg meglep, hogy mennyi ember énekel velünk. De tudod, többségünk a vasfüggöny mögött nőtt fel. Amikor mi elkezdtünk zenét hallgatni, és különösen amerikai zenét, nem értettük a szövegeket és ez nem is volt igazán fontos. Azt hiszem, az érzés, amit a dalokból kapunk, az igazán fontos. Talán más nyelven hallani mindezt segít misztikusabbá tenni a dolgot. New York Rock: Úgy néz ki, hogy majdnem kultusz vált belőletek. Richard: Nem mondanám kultusznak, és nem látom a Rammsteint kultusznak. Együttes vagyunk, ami hat zenészbol áll és senki sem vezető vagy kultuszfigura. Természetesen Till az énekes és ő van a legtöbbet a reflektorfényben, de ez normális. Minden énekes reflektorfénybe kerül. New York Rock: Egyszer már turnéztatok Amerikában (1997 végén), úgyhogy a jelenlegi szerepetek a Family Values turnén nem teljesen új. Mi volt a benyomásotok elsőre? Richard: Azt hiszem, a legfontosabb dolog mindannyiunknak az volt, hogy kapcsolatot tudtunk teremteni a közönséggel, hogy nem volt szükségünk pirotechnikára, és mégis megnyertük a közönséget. Boldoggá tett, amikor felismertem, hogy a zenénk miatt szeretnek az emberek. Semmi baj nincs a piroeszközökkel, egész addig, amíg a zene jó és erős, de azt hiszem, mindig veszélyes mellőzni egyiket a másikért, elég nehéz megtartani a egyensúlyt egy jó koncert, a nagyszerű látvány és a jó zene között. New York Rock: Nehéz titeket elképzelni speciális effektek nélkül: tűz, bomba, fények. Miért hagytátok ki? Richard: Turnéztunk államról államra és minden államnak különböző jogrendje van, és az emberek nagyon komolyan veszik a munkájukat, még Németországnál is keményebben, ha el tudod képzelni. New York Rock: Azért, mert németek vagytok? Richard: Nos, azt hiszem, inkább azért, mert külföldiek vagyunk. Nagyon óvatosak voltak - Santa Anában lefoglalták a felszerelésünket, nem a zenéhez szükségeset, hanem mindent, amit a tűzijátékhoz használtunk, az egész pirotechnikát. Nagy szívás volt, de megtanultuk, hogy lehetetlen mindezt megszervezni Európából. Úgyhogy most jobban felkészültünk erre a turnéra. Till: Ezúttal a közönség zenét és tüzet is kap bőven. New York Rock: Több billentyűvel kezdtetek el dolgozni, mint súlyos hangzású gitárral. Flake: Ez igaz, és ezt így is terveztük. Azt hiszem, így kevésbé súlyos, kevésbé kimerítő hallgatni a dalainkat. Tudod, ha meghallgatsz öt vagy hat dalt súlyos gitárokkal, idegesítő lehet. A billentyűk alapvetően jobbak. Richard: Azt hiszem, fontos megtartani egy bizonyos egyensúlyt, és azt hiszem, zenei fejlődésünk pont a helyes irányba mutat. Kipróbáltunk valami újat és ha már nem tetszik, kipróbálunk valami mást. Mindig könnyen vissza lehet térni, de jóval nehezebb előrehaladni. Oliver: Nem sok gitár-központú album van, amit az emberek szeretnek hallgatni. Úgy értem, végighallgatni az elejétől a végéig. Egy idő után a gitárok idegesítoek lesznek és kikapcsolod az egészet, de azért nem akarunk végleg búcsút mondani a gitár hangzásnak. New York Rock: Nem gondoljátok, hogy amerikai sikereitek elidegenítenek benneteket a német közönségtől? Richard: Miért idegenítenének el? Rengeteget turnéztunk Németországban és Európában. Mindig jelen voltunk és Amerika most nagy kihívás számunkra, de ez megint egy tipikusan német dolog, a féltékenység. Természetesen nem a közönségünkre gondolok, a rajongóinkra, hanem a kritikusokra. Nem tudják azt mondani, hogy "Tökjó, egy sikeres német együttes, nemzetközi sikerük lett!" Túl féltékenyek ehhez. Körülbelül egy évvel ezelott a legtöbb amerikai nem tudott volna megnevezni egy német együttest sem - talán Nina Hagent, a Kraftwerket és a Scorpionst kivéve. Nagyon büszke vagyok az amerikai sikereinkre, de biztos vagyok benne, hogy néhány ember Németországban azt fogja állítani, hogy alulról toltak minket. New York Rock: Nem merít ki titeket a turné? Richard: De, kimerít. Azt hiszem, itt az ideje, hogy szünetet tartsunk. Ha túl sokat játszol, túl gyakran, ha örökké turnén vagy, nem lehetsz eléggé kreatív és sok időt elvesztesz. Az életed egyszerűen csak elrohan. Időre van szükséged, ha új dalokat akarsz írni. Szükséged van a kikapcsolódásra, kicsit unatkozni, legalábbis nálam ez így működik. New York Rock: Egy koncert nem elég kreatív? Richard: De igen, az, és ugyanakkor mégsem az. Egy koncerten csak azt ismétled, amit tudsz. Újra eljátszod a dalokat, de megírni a dalokat, összerakni őket, az a valódi kreatív tevékenység. New York Rock: Végül is mit gondoltok Amerikáról? Mi a nagy különbség Európa és Amerika között? Oliver: Amerika nagyszerű cél nekem. Magasan van az elsőbbségi listánkon, szemben Japánnal. Japán számomra túl vitás. És nagy a különbség Richard: A nok! Az amerikai nok sokkal társaságiabbak és nyitottabbak, mint az európai vagy a német nok. Odajönnek és beszélnek veled és nem csinálnak nagy ügyet belole.