Az ember mondjuk még nem is találkozik a Reise, Reise című új Rammstein albummal, csak ránéz a promófotókra, és tudja, hogy itt valami történt. Szemüvegek, fehér ingek, nyakkendők, intellektuális külső... Ráadásul a felszabadultan vigyorgó fejek is inkább utalnak egy munka utáni laza sörözésre induló brókerbrigádra, mint a jelenkori Európa egyik legnagyobb rockbandájára. Mi a pokol történt Rammsteinéknál? A választ Christoph Schneider dobostól remélte megkapni Rainer Siebert. Valahol azt olvastam, hogy a Mutter album után olyan mély válságba kerültetek, hogy hajszál híján fel is oszlottatok. Ez csak amolyan lemezreklámozó nagyotmondás volt, vagy valóban ennyire súlyos volt a helyzet? - A válság valós volt, és a problémák is sokkal komolyabbak voltak, mintsem azt érzékeltetni tudnám pár mondatban. Az egész rendszerünket át kellett alakítanunk ahhoz, hogy új lendülettel indulhassunk neki az új lemeznek. Egyfajta asztallesöprés kellett. Mi okozta a fő problémát? - Anélkül, hogy bárkit is ki akarnék pécézni a csapatból, főleg így utólag, azt kell mondjam, hogy néhányan túlságosan is a saját kezükben akarták tudni az irányítást, a kreatív munkát. Nem jó, ha egy hattagú csapatban csupán néhány ember gyakorolja a kontrollt. Az ilyesmi belső feszültségeket eredményez, ami magát a munkát is hátráltatja, súlyosabb esetekben lehetetlenné teszi. A siker szép és jó, de azt vettük észre, hogy egyre távolabb kerülünk egymástól, egyre kevésbé tudunk és akarunk beszélgetni. Valaminek történnie kellett, mert amerre haladtunk, az egyirányú utca volt. Tényleg előfordulhatott volna, hogy a sikerek csúcsán feloszlotok? - Szerintem a feloszlás gondolata egyikünk fejében sem fordult meg, noha egyértelműen oda vezetett volna az út, ha nem fordulunk vissza. A Mutter album is azért lett olyan feszes, mosolytalan, rideg és agresszív, mert ilyen volt a csapaton belüli hangulat. Nem tudunk mást csinálni, mint mindig olyan lemezt készíteni, ami rólunk szól, az aktuális gondolatainkat, érzéseinket tükrözi. Szükség volt arra, hogy átgondoljuk a tevékenységünket, és megtaláljuk annak módját, hogy mindannyian részt vehessünk a kreatív munkában. A szavak szintjén ez mindig egyszerűnek tűnik, de hogyan lehetett ezt megvalósítani? - Beszélnünk kellett erről, nyíltan, tabuk nélkül. Arról is, hogy ki miért zenél, mi mozgatja belülről? Szerintem a lényeg sosem a pénzen, a sikeren, a sztárságon van, hanem azon, hogy élvezed-e, amit csinálsz. És ha ebben egyet tudunk érteni, már nagy gond nem lehet. A Mutter egy kiváló album, de az elkészítése minden volt, csak felhőtlen szórakozás nem. Azzal a módszerrel nem tudtunk volna még egy albumot megcsinálni, ezt mindannyian éreztük. Sokat segített, hogy a gitárosunk, Richard, aki zeneileg mindig is rengeteget tett bele ebbe a bandába, nekilátott egy szólóprojektnek. Ez azt eredményezte, hogy az új daloknál több szerep juthatott másoknak. De a többiek is foglalkoztak ezzel-azzal. Till például kiadott egy könyvet és egy filmen is dolgozott. De Paul és Flake is írt egy-egy könyvet. Korábban minden csakis a bandáról szólt nálunk, nem volt külső aktivitás. Bármi gondolat, ötlet felmerült, azt a banda keretein belül igyekeztünk megvalósítani. Most ez a görcsölés megszűnt, mindenki szabadabb, oldottabb, és ezt nagyon élvezzük. A dalszerzés közben is kiiktattuk az olyan tiltásokat, hogy 'ez nem elég rammsteinos'. Amíg a Mutter számai úgy születtek, hogy mindenki otthon molyolt a számítógépe előtt, addig most a klasszikus módszerhez folyamodtunk, vagyis a próbateremben jammelve öltöttek formát a dalok, és mindenki bedobhatta az ötleteit. Semmire nem mondtunk nemet, mindent kipróbáltunk. Még a legkevésbé tipikus, vagy legbizarrabbnak ható dolgokat is. Volt egy csomó téma, ami nem tűnt rossznak, csak fura volt, szokatlan. Ahogy azonban Till elkezdte hozni az énekdallamait, azonnal Rammstein dalba mentek át. Lehet, hogy nem ez a legjobb albumunk, az ilyesmit majd az idő dönti el, de hogy ennek az elkészítését élveztük eddig a legjobban, az egészen bizonyos. Till említése kapcsán jutott eszembe, hogy sokkal dallamosabb, éneklősebb lett ez az új anyag. Szerinted is? - Talán az, hogy dallamosabb, nem fedi annyira a lényeget. A zene is lazább lett, nem olyan robotszerűen gépies, ami magával hozta, hogy Till is új dolgokat próbálhatott ki. Ez nem feltétlenül több dallamot jelent, hanem bátrabb, kreatívabb előadásmódot. A dallamosodás nálam mindig egyfajta nyálasodással kapcsolódik össze, kommercializálódással, erről azonban szó sincs. Amíg a Mutter inkább egy fekete/fehér anyag volt, itt igyekeztünk megmutatni azt is, ami a kettő között van. A szürke különböző árnyalatait. Mind zeneileg, mind énekileg. Talán az is közrejátszott, hogy hangnemet váltottunk, így Till is másképp énekel. Ez ráadásul nem is egy tudatos lépés volt, mi is menet közben jöttünk rá, hogy Till hangja ebben a fekvésben teltebb, gazdagabb, erőteljesebb. És ettől a felfedezéstől ő maga is bátrabb lett, merészebb. Az Utazás, utazás lemezcím egyfajta utalás arra, hogy ti magatok átestetek egy belső utazáson, vagyis agyilag máshol vagytok, mint korábban? - Szeretném remélni, hogy minden egyes lemezünknél másutt vagyunk agyilag, mint voltunk, ha-ha! De alapvetően igaz, amit mondtál, a címnek valóban van egy ilyen jelentése is. Ténylegesen utalni akartunk arra, hogy ez egy másfajta Rammstein. Szabadabb, lazább, görcsmentesebb. Ugyanakkor épp olyan beteg, mint volt, ha-ha! A Mutter album Links 2 3 4 dala elég egyértelműen jelezte, hogy nagy hiba veletek kapcsolatban a szélsőjobb emlegetése. Szerinted valaha is meg tudtok végleg szabadulni ettől a témától? - Ez nem rajtunk múlik, hanem a környezeten, a világon. El kell fogadnunk, hogy ha egy német banda németül énekel, az sokak szemében gyanús lesz. Pláne, ha még vannak határozott gondolataik, elveik is, és nem félnek felvetni bizonyos tabu-témákat. De úgy gondolom, hogy az effajta üres fejtegetések egyre inkább háttérbe szorulnak. Ugyanakkor a németség kérdése még jó ideig tabu lesz Németországban is, hiszen a múlt itt él velünk. Generációknak kell felnőnie, amíg feldolgozzuk a XX. század történéseit. Amikor egy várost, egy országot, egy népet komoly trauma ér, érthetően sokkal érzékenyebben reagál bizonyos dolgokra, témákra, jelenségekre. Hosszú idő kell még ahhoz, hogy a németség kérdésének felvetése ne eredményezzen gyanakvó pillantásokat. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy vannak ennek a dolognak pozitív oldalai is, és azokról nem szabad megfeledkezni. Ami rossz volt, az rossz volt, azt el kell ítélni, de ami jó, azt nem szabad elhallgatni, pláne nem letagadni. Egy olyan Németországban szeretnénk élni, amelyik reálisan meri szemlélni önmagát, és nem fél önmagával szembesülni. Amerikával kapcsolatban is elég kritikusak vagytok az album egyik legjobb dalában, a második klipnótában... - Egy kis irónia sosem árt. Megtehetjük, mert mi az öniróniára is képesek vagyunk. Sajnos az amerikaiak többségéből abszolút hiányzik az ironizálás képessége, ezt a nótát sosem fogják megérteni. Amúgy nem utáljuk Amerikát, vagy ilyesmi, erről szó sincs, de a világ amerikanizálódása számunkra cseppet sem szimpatikus. Mi azt mondjuk, hogy mindenki élje úgy az életét, ahogy akarja. Nyilván senkit sem kényszerítenek arra, hogy gyorskajákat zabáljon és kólát vedeljen hozzá, de minden szinten, minden téren túl nagy az amerikai befolyás. Csaknem kikerülhetetlen. És akkor még rárakódik erre mindaz, ami az utóbbi két évben történt, elsődlegesen az iraki megszállásra gondolok. Normális embernek az ilyesmi nem jön be, nem jöhet be. Nekünk meg az a dolgunk, hogy olyasmiről énekeljünk, ami nyomja a szívünket, ami bassza a csőrünket. Tabuk, tiltások, elkendőzések nélkül. Az új turné minden korábbinál látványosabb lesz? - Lesz látvány, de nem arról szól a turnézás, hogy megalomán módon még rátegyünk egy lapáttal a legutóbbi teljesítményünkre. Szeretjük a mozgalmas show-t ez is a Rammstein-dolog része, de azonnal leállunk, ha már csak ez marad, a zene pedig elsikkad mellette. Erről szerencsére egyáltalán nincsen szó.