Budapesti koncertetek a Rammstein európai turnéjának utolsó előtti állomása. A holnapi, pozsonyi fellépés után végre pihenni fogtok, vagy ezt csak a kívülálló gondolja így? - Természetesen szó sincs pihenésről. A turné végeztével újra stúdióba vonulunk, és felvesszük a Reise, Reise album második részét. Hét új dalunk ugyanis már kész van, csak ezek nem fértek fel mind az albumra. Így viszont további négyet tervezünk még felvenni, és ha minden jól megy, még az idén meg is jelenhet ez a lemez, amely stílusában megegyezik majd az első résszel. Ahhoz képest, hogy a kilencvenes években talán nagyobb volt a hype a zenekar körül, a Reise, Reise szép siker lett mindenütt, sőt, ez lett az első lemezetek, ami felkerült például a brit top 40-re. Mivel magyarázzátok, hogy még mindig növekszik a népszerűségetek? - Tizenkét éve vagyunk együtt, és azóta nagyon sokan megismerhettek bennünket. Ugyan az újdonság varázsa már nyilván kiveszett belőlünk, mégis vannak, akik most találkoztak a Rammsteinnel először. Mi ugyanazt csináljuk, amit eddig is: jó zenét. Ha nem lennének jó lemezeink és egyedi színpadi show-jaink, úgy menne a mi szekerünk is, mint a többi német zenekaré. Az előző albumotok, a Mutter volt a Rammstein harmadik lemeze. Ez mindig egy sorsfordító állomása egy zenekar életének. Ti hogyan birkóztatok meg a "harmadiklemez-szindrómával"? - Borzasztó nehezen. Teljes káosz volt a Mutter készítése, végig iszonyú nyomás alatt voltunk, és nem sok örömünket leltük a felvételében, kész szerencse, hogy mégis jól sikerült. A Reise, Reise készítése pont az ellentéte volt: száz százalék szórakozás, és semmi nyomás. A pénzt, amit kaptunk érte, elég hamar elköltöttük. Ez így volt jó, úgy álltunk hozzá, hogy akkor csináljuk, ha van kedvünk hozzá. Szerencsére mindannyiunknak volt, és nagyon jó lemez lett. Azt azért remélem, még egyszer nem kell így megszenvedni egy lemezért, mint a Mutter esetében. Persze lehet, hogy létezik elátkozott hetedik lemez is, majd kiderül. Német zenekar korábban még nem ért el ekkora sikereket az anyanyelvén énekelve. A Kraftwerk is angol szövegeket írt, illetve a 99 Luftballonst és más német eredetű világslágereket is angolra fordították. A Rammsteinnek hogyan sikerült ezt elkerülnie? - Eleve nincs sok jó, németül éneklő zenekar. Németországban is a legtöbben megpróbálnak úgy viselkedni, mintha amerikaiak lennének, de hát egy német nem lehet amerikai, még akkor sem, ha rágózik. Minden népnek van saját karaktere, mi ezt próbáljuk megtalálni és kiaknázni. Vagyis mondhatjuk úgy, hogy a sikeretek részben annak is köszönhető, hogy ti vállaljátok, hogy németek vagytok? - Való igaz, nem szégyelljük. Ez a tartás azonban nem jellemző a németekre. Még mindig szégyellik magukat, amiért németek, és a legszívesebben semmik se lennének. Mi nem érezzük magunkat bűnösnek a múltban történtek miatt. Más nemzedék vagyunk, nincsenek előítéleteink, normálisak vagyunk, és úgy is próbálunk élni. Németországban azonban csak nagyon lassan enyhül ez a szégyenérzet. Mi annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk megismétlődni a múlt szörnyűségeit, de azt nem várhatják el, hogy megtagadjuk a hazánkat. A Rammstein eleget kapott a fejére, amiért ezt nem tette meg, nem is tudtuk, hogy ilyen veszélyes területre merészkedtünk. Mindannyian a volt NDK-ban nőttetek fel. Mennyire más a diktatúrát, illetve a demokráciát provokálni? - A régi zenekarainkkal a nyolcvanas években nem volt nehéz provokatívnak lenni, hiszen gyakorlatilag minden tilos volt. Ettől függetlenül manapság is ugyanúgy tudjuk provokálni a társadalmat, hiszen megvannak a tabuk és a témák, amiket nem szívesen látnak a médiában. Ráadásul megmaradt a keleti naivitásunk és energiánk, nyugati technológiával párosítva. Mindez alkalmas arra, hogy bosszantsuk a Nyugatot. Ha például egy kannibálról énekelünk, ez sokakat idegesít, mi pedig nevetünk ezen. A Mein Teil című dalotokra gondolsz? - Igen. Mondhatjuk, hogy hálásak vagyunk Armin Meiwesnek és társának, aki jelentkezett a hirdetésére és hozzájárult ahhoz, hogy a holttestét megegyék. Ez ihlette a számunkat, és ha az emberi lélek ilyen szintű mélységei tárulnak fel, annak mi csak örülünk. Hogyan élitek meg a manapság tapasztalható NDK-nosztalgiát? - Na igen. Amikor leomlott a berlini fal, mindenki kiabált, hogy újra akarunk egyesülni a Nyugattal. Mi viszont jól megvoltunk a Nyugat nélkül is, nem akartunk mindenáron egyesülni. Most egyre többen jönnek rá, hogy Nyugaton sem minden fenékig tejfel, nekünk viszont megint csak nincs okunk panaszkodni. Persze a mi példánk nem tipikus, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem volt különösebb gondunk. Akkor jó eséllyel jártatok fiatalon Magyarországon is, ugye? - Valamennyien voltunk Magyarországon, többször is. Budapest volt a számunkra elérhető "legnyugatibb" város, a színes kirakataival, szerettünk idejárni. Viszont nem hordtunk papucsot. Szörnyű volt, hogy messziről meg lehetett ismerni a honfitársainkat külföldön, elég volt egy pillantást vetni a lábukra. Egyre kevésbé lehet kihagyni az internetes fájlcserélők és az illegális zeneletöltések kérdését. Hogyan viszonyul ehhez a zenekar, és hogyan viszonyulsz te? - Először is szeretem az anarchiát, meg azt is, ha a bevált struktúrák megrendülnek, és egyik napról a másikra nem működnek. A lemezkiadónknál is egyre kevesebb ember dolgozik. Kíváncsi vagyok, hogyan fogják ezt a problémát megoldani. Mint zenekar, mi is érintettek vagyunk a kérdésben, de nincs különösebb bajom ezzel. Ha gyorsan meg akarok hallgatni egy dalt, akkor miért ne tölteném le? Más kérdés, hogy sok CD-t is vásárolok, de a mai árak mellett abszolút megértem azokat, akik ezt nem tehetik meg, és máshogy próbálnak hozzájutni a zenéhez.